KARÁCSONY ~ KARÁCSONYI ASZTAL

Karácsonyi asztal: A falusi ház legjobban tisztelt bútordarabja mindig is az asztal volt. Mivel a karácsony a család bensőséges ünnepe, a „tiszta” szoba közepén a családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. A karácsonyi asztalhoz gazdag hagyomány fűződik, melyben a születésre, az alvó természetre, az anyaföld ébresztésére, a termékenységre is gondolnak.

Karácsonyi abrosz: fontos dísze a karácsonyi asztalnak. Csak karácsonykor használják. Sok helyen fehér csíkos-piros abroszt használnak, melynek színei Krisztus és az Egyház. szeretetére utalnak. Az éjféli miséről hazajövet cseréli ki a gazdasszony az abroszt tiszta fehérre, ami a teljesség, az istenség színe.

Karácsonyi áldás: Az ételek és hajlékok karácsony esti megáldása nálunk még ma is élő hagyomány a hívő családokban. (Isten éjfélkor áldását adja az emberekre, az áldás az egyszülött Fiú.)

A pap áldása a családhoz betérő Kis Jézus és Szent Család áldását is jelképezte. A plébános karácsony estéjén a kántor és csengettyűs gyermekek kíséretében bejárta és megáldotta a házakat, s főként a karácsonyi asztalt, hogy az áldással minden, ami régi, új életre keljen s gazdagon gyümölcsözzék a család javára, oltalmára.

Az óév terméséből szénát, szalmát, diót, magvakat, szárított gyümölcsdarabokat szórtak a karácsonyi abroszra, a karácsonyi asztal alá pedig a gazdasági eszközöket, szerszámokat helyeztek.

Az egyházi áldás elnépiesedett változata szerint sok helyen, amikor már az egész család körülállta az asztalt, a gazda és a gazdasszony kiment a karácsonyi gyertyával, és a ház minden helyiségét megfüstölték tömjénnel, fölhintették szentelt vízzel, fokhagymával keresztet húztak az ajtók és ablakok fölött.

A terített karácsonyi asztalt egyes helyeken egész éjszaka meghagyják, nem szedik le, hogy a betérő Szent Család is jóllakhasson belőle.

Karácsonyi ételek a kezdetekkor: A karácsonyi ételek mágikus jelentősége a néphitben. Este, az ünnepi asztalra csak növényi eledel került (eredetileg hal se). A ma is élő szokások szerint a karácsonyi asztal elképzelhetetlen (most már) a hal, beigli, valamint dió és a család összetartását szimbolizáló kerek alma nélkül.

Karácsony napján az esthajnalcsillag feljövetele után került sor az ünnepi vacsorára, amely előtt azonban a gazda nem mulasztott el az udvaron a levegőbe lőni, és ezzel elkergetni a gonosz lelkeket. Eközben a gazdasszony mindent előre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd elfogyasztották az ételt.

A karácsony misztériuma mintegy természetfölötti erővel telíti a hétköznapi tárgyakat is, ezért a karácsonyesti eledeleknek, magvaknak, használati tárgyaknak, sőt emberi gesztusoknak nagy jelentőséget tulajdonítottak.

- A karácsonyi abroszt az év más ünnepein étkezéskor nem használják.

- Gyógyító, szerencsét, boldogságot, bő termést hozó erejének hitével sokfelé búzát vetnek a karácsonyi abroszról, betakarják vele a beteg embert és jószágot, a karácsonyi magvakat, takarmányt, szalmát pedig az ünnepek után erről az abroszról szórják a jószágoknak.

- A bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította,

- A fokhagyma védte az egészséget,

- A rontás elhárítására diót használtak,

- A méz az egész életet édessé tette.

- Egyes vidékeken karácsonykor a kútba dobtak egy almát, vízkeresztkor kihúzták és a család közösen elfogyasztotta, hogy az új esztendőben egészségesek legyenek.

- Első fogásként mézbe mártott fokhagymát, dióbelet ettek, ugyancsak gonoszűző céllal.

- Sok helyen vacsora után ma is annyi szeletre vágnak egy almát, ahányan ülnek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.

Karácsonyi vacsora hagyományai ma: Az ünnepi étrend az éjféli mise után került elő. Ekkor szűnt meg a hagyományos böjt.

- A disznótoros vacsora szinte mindenütt szokásos.

- Van, aholtöltöttkáposzta, kalács, gyümölcs kerül az asztalra.

- A karácsonyi kenyér, a kalácsfélék a földre szállt Ige misztériumára emlékeztetnek.

- Régi szimbolikus magyarázat szerint a tej és méz az emberi és isteni természetnek Jézusban való egyesülését, egységét jelképezi. A vacsora kezdő fogása sokfelé máig a méz, mézbe mártott fokhagyma, dió, mézzel ízesített ostya.

- A karácsonyi fokhagymát szintén orvosságul használták.

- A dió ősi Krisztus-jelkép. Ahogy a dióbél a héjában, úgy fejlődött, növekedett a Megváltó anyja méhében. A dióhéj sem kerülhet a szemétre: a vacsora többi morzsalékával ezt is zacskóba gyűjtik, s később a madaraknak v. a termőföldre hintik.

- Karácsony estéjéhez tartozik a diószórás szertartása: a szoba minden sarkába keresztben, azaz átlósan diót dobnak, miközben a család tagjai keresztet vetnek a négy sarok felé imádság közben. A szokás szimbolikus tartalma: a karácsony a négy égtáj felé, tehát az egész világnak szóló ajándékozás.

- Az alma a diónál is jellegzetesebb gyümölcse a karácsonyi asztalnak. Legtöbb népnél erotikus jelkép, az almába harapás (a paradicsomi tudás fájának szimbolikus gyümölcse) a szerelmi megismerés. Az alma azonban az élet fájának is gyümölcse. Az alma tehát Isten hozzánk való szerelmének jelképe, amelyhez szintén számos szokás és hiedelem fűződik. Karácsony estéjén a gazda egy szép piros almát annyi részre szel, hogy minden családtagnak jusson belőle: így a család az alma erejével majd a mennyekben is együtt marad.

- A mák (apró szemeivel) a gazdagság, bőség, végtelenség, ajándékozás jelképe, ezért a mákosguba, -kalács, „-beigli” szintén a karácsonyi ételek közé tartozott.

Karácsonykor a ház körüli állatokat gondosan ellátták, mivel különös hiedelmek kapcsolódtak hozzájuk. Voltak, akik azt tartották, hogy az állatok karácsonykor beszélni tudnak. Egyes országokban szokás volt az állatoknak kis karácsonyfát állítani, bár ezt a pogány eredetű szokást az egyház tiltotta.

A fenyőfa, a karácsonyfa: Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, amely az évről évre megújuló természet mágikus jelképe volt, a XIX. században feltűnő díszített fenyőfa ezt teljesen kiszorította, jobban mondva helyettesítette. Csodálatosan közelíti meg a fenyőfa témáját egy mosoni népmonda. Amikor Krisztus Urunk a Földön járt, gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Üldözői elől menekülve egy sűrű lombú fa alatt húzta meg magát, ez azonban odaszólt neki: állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el féltükben a többi fák is. Az úrnak ellenségei már a nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr megáldotta a fenyőfát: soha ne hullasd el a leveledet. Te légy a legdélcegebb és a legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát. Ez a mese. A valóság azonban az, hogy mindössze talán százötven esztendőre tehető a fenyőfa állítás karácsonyi szokása hazánkban.

 

Forrás ~ Internet