Körte
A körte az almafélék családjába tartozik. Augusztus végétől újév utánig is élvezhetjük a kellemes gyümölcsöt. Amellett, hogy ízletes, táplálkozástani szempontból is számos előnye van.
Édeskés, krémes állagú belseje fehér vagy sárgás. Héja a
zöldessárgától a rózsáson át a barnáig színeződik. Az idényt a kásás
arabitka és az árpával érő körte nyitja júniusban; augusztus végén
megjelennek az ismertebb körtefajták; a téli tárolású fajtákat pedig
tartósságuk miatt akár újév után is fogyaszthatjuk.
A körte története
A közép-ázsiai Tien-san hegység lejtőiről származó körte vadon is
megterem Nyugat- és Közép-Ázsiában, valamint Európa mérsékelt éghajlatú
tájain. A kínaiak 3000 éve foglalkoznak termesztésével.
A rómaiak még nem fogyasztották nyersen. Plinius párolva, mézzel
édesítve javasolta „az istenek ajándékát", és több mint 30 változatról
számolt be. A francia királyok udvarában luxusételnek számított.
A napjainkban ismert lédús változatok az 1700-as években elkezdődött nemesítői tevékenység eredményeképpen alakultak ki.
A legfontosabb körtetermesztő országok Kína és Olaszország.
Nemcsak finom, de hasznos is
A körte fontos C-vitamin- és rézforrás. Ezek az antioxidáns anyagok
erősítik a szervezet saját védekezőrendszerét. A C-vitamin serkenti a
fehérvérsejtek működését, aktivizálja az E-vitamint. Az antioxidáns
tartalom az érés előrehaladtával növekszik.
Az élelmi rostokban gazdag gyümölcs karbantartja
emésztőrendszerünket. Fogyasztása előnyös hatású bizonyos típusú
szívbetegségek, reuma és érelmeszesedés ellen.
A réz és az élelmi rost együttes fogyasztása különösen kedvező a vastagbél működése szempontjából.
A réz mellett káliumot, cinket, magnéziumot, vasat és kálciumot tartalmaz.
Táplálkozástani szakemberek gyakran javasolják a körtét első
gyümölcsként kisbabák részére, ugyanis a többi gyümölcshöz képest sokkal
ritkábban vált ki allergiás reakciót.
Körtevásárlás és tárolás
A piacon többnyire éretlenül árusítják, mivel a körte utóérik: szedés
után a keményítőtartalom cukorrá történő átalakulása tovább
folytatódik. A száraz és kövecses hús megpuhul, levesessé válik.
Ha gyorsítani szeretnénk az érésen, szobahőmérsékleten tegyük a
körtét egy alma társaságában papírzacskóba. Az érés belülről indul.
Gyümölcsünk teljesen megérett, ha a szár a legkisebb érintésre is
elmozdul.
Ne válasszunk túlságosan kemény, barna puhafoltos, sérült héjú
egyedeket. A héj egyenetlen színeződése viszont fajtajelleg is lehet.
A már majdnem teljesen érett körtét néhány napig a hűtőszekrényben,
más, erőteljes illatú élelmiszerektől elkülönítve tárolhatjuk.
Konyhai tudnivalók
Mivel a rost legnagyobb része a héjban van, a körtét célszerű
hámozatlanul fogyasztani. Felvágva hamar bebarnul, ez ellen
meglocsolhatjuk kevés citrom- vagy narancslével.
Készítsünk édes müzlit: keverjünk apróra vágott körtét, őrölt
gyömbért a zabkásába. Használjuk salátába: ízletes keveréket kapunk
körte, póréhagyma, dió és mizuna vagy rukkola saláta összevegyítésével.
Nehezebb ebédek után kínáljuk kockára vágott kecskesajttal (vagy
kékpenészes sajttal) és pekándióval. Brie sajt és mogyoró kíséretében
tegyük pizzára vagy salátába.
Receptek
Borban párolt körte - klasszikus édesség
Személyenként 2-3 körtével számolhatunk.
A körtét alulról vágjuk be, szedjük ki a magházat, a szárat hagyjuk
meg. Hámozás után tartsuk citromleves vízben, amíg a többi körtét is
előkészítjük.
A körtéket gyömbérrel, fahéjjal, narancshéjjal ízesített borban,
forralás nélkül lassan puhulásig pároljuk. Gyümölcskenyérrel vagy
vaníliafagylalttal tálaljuk.
Céklás körte - köretként sült krumpli kiegészítője lehet
- 4 közepes méretű cékla, héjában megfőzve, durvára darabolva
- 150g sótlan vaj
- 3 db kisebb vöröshagyma
- 2 db körte, meghámozva, apróra vágva
- 2 tk cukor
- 50 ml almaecet
- csipetnyi só
Nagyobb serpenyőben olvasszuk fel a vajat. Adjuk hozzá a hagymát és a
körtét. Ízesítsük cukorral és ecettel. Gyakori kevergetés mellett
dinszteljük 20 percig.
Keverjük bele a céklát, melegítsük össze. Burgonyatörővel törjük meg, de ne pürésítsük teljesen.
Körteropogós
- 80 g zabpehely
- 100 g barnacukor
- 55 g vaj
- 75 g finomliszt
- 3 tk finomra összevágott, kandírozott gyömbér
- 1 tk fahéj
- 1 kg hámozott, felszeletelt körte
Vajazzunk ki egy gyümölcstorta-formát. Melegítsük elő a sütőt. A
körte kivételével tálban gyúrjuk omlós tésztává a hozzávalókat. Nem baj,
ha nem sima és nem áll össze.
Vegyünk ki egy keveset a keverékből, és oszlassuk el a sütőedény
alján. Helyezzük rá a szeletelt körtét, majd morzsoljuk a tetejére a
maradék tésztát. 30-35 percig süssük.
Forrás - Internet